Skip to main content

A fenntartható jövőért ültettünk fákat

A fenntartható jövőért ültettünk fákat kedden az Audi Aréna szomszédságában, a madarak és fák napja alkalmából. A rendezvényen elhangzott, minden fa elültetése üzenet és egy apró jó cselekedet a jövő érdekében.

„Győrben a sport színe is zöld, ezen a ponton összefügg a két terület, a sport és a környezet­védelem, örülök, hogy most az Audi ETO KC játékosai is tesznek a fenntartható jövőért” – fogalmazott dr. Dézsi Csaba András polgármester a faültetésen. A Győri Audi ETO KC elnöke, Görbicz Anita pedig kiemelte, hogy a csapat számára fontos példát mutatni minden szimpatizáns számára.

A sportot és a környezetvédelmet is felügyelő alpolgármester is együtt lapátolt a többi faültetővel. Radnóti Ákos szerint a városvezetés sokat tesz Győr zöldítéséért. „Az önkormányzat minden ősszel több mint ezer fát ültet el, a polgármester kezdeményezésére pedig létrehoztuk a Babaligetet is.”  „Két éve, a Környezetvédelmi Bizottság elnökeként kiemelt figyelemmel kísérem a területet, azért dolgozunk, hogy különböző programokkal, intézkedésekkel Győr természeti értékeit minél hatékonyabban óvjuk meg” – mondta dr. Szálasy László, a Környezetvédelmi Bizottság elnöke.