Skip to main content

Szemléletformáló környezetvédelmi kiállítás

Javában zajlanak a II. Győri Klíma Expo előkészítő munkálatai. Herman Etelka, a Környezetvédelmi Osztály vezetője kollégáival már a szeptember 30. és október 2. között zajló rendezvényt szervezi.

A város vezetése elkötelezett híve a környezetvédelemnek és az ezzel kapcsolatos társadalmi felelősségvállalásnak. Ezért született meg tavaly az I. Győri Klíma Expo ökotematikus kiállítás.
A kétnapos esemény minden korosztály számára színvonalas, sokrétű és szórakoztató 2-3 órás programot nyújtott.

A célunk az volt, hogy a környezettudatos gondolkodást és cselekvést az elvi szempontok szintjéről a közösségi együttműködés szintjére helyezzük” – kezdte Herman Etelka. „Úgy is mondhatjuk, hogy ez az esemény volt az első lépcső a lakosság környezettudatos nevelésének útján. Ezt szeretnénk idén folytatni.”

A II. Győri Klíma Expón a környezetvédelemhez, a fenntarthatósághoz kapcsolódó kiállítók vesznek részt. Várják azoknak a cégeknek, társaságoknak a jelentkezést, akik kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelemre és egyetértenek a környezettudatos gondolkodással. A felmerülő kérdéseket, illetve a kiállításra a jelentkezést a kobi@gyor-ph.hu címre lehet küldeni.

„A lakosság számára ingyenes eseménysorozat szakmai nappal kezdődik a Széchenyi István Egyetem szervezésében” – folytatta az osztályvezető. „A vállalatok, cégek képviselői előadásokon vehetnek részt, melyek megszervezésében közreműködik a Győri Iparkamara is. Az iskoláknak nyílt napot szervezünk. A diákoknak vezetéssel mutatjuk be a kiállítást, valamint a Kék Bolygó Alapítvány jóvoltából szemléletformáló előadásokra várjuk őket. A második nap programjában kerékpáros felvonulás, futótalálkozó, futóverseny is szerepel. Erre a délutánra készül a Kertészek és Kertbarátok Győri Egyesülete is előadásokkal, tanácsadással.

A harmadik, záró napon óvodai és iskolai pályázatok eredményhirdetését, gördeszkás, kerékpáros bemutatót, elektromos rollerek kipróbálását tervezzük. Programjaink folyamatosan bővülnek” – zárta Herman Etelka.