Skip to main content

Szerző: c001os

Sütőolaj gyűjtőket helyeztek ki Győrben

Sütőolaj gyűjtő konténereket helyeztek ki a város több pontjára. Adyváros, Nádorváros és Marcalváros területére nyolc, míg Győrszentivánon két gyűjtőbe lehet mostantól elvinni a használt zsírt, olajat, vajat és margarint. A beruházás egyelőre kísérleti jellegű, arra kérik az embereket, ha lehetséges zacskó nélkül, jól zárható műanyag palackban dobják ki a használt olajat és zsírt.

A gyűjtőt Dr. Dézsi Csaba András, polgármester, Radnóti Ákos, környezetvédelemért is felelős alpolgármester és Dr. Szálasy László, a Környezetvédelmi Bizottság elnöke mutatták be. 

Dr. Dézsi Csaba András, polgármester meg is mutatta, hogyan érdemes használni az olajgyűjtőt. “Apró dolognak tűnik ez, de az apró dolgokból állnak össze a fontos dolgok, hiszen a hétköznapjaink problémáira próbálunk választ adni és segíteni ebben.”- mondta el a polgármester, aki hozzátette a Zöld Győr projekt keretében helyezték el a gyűjtőket, ami azért fontos, hogy megelőzzük a környezetszennyezést. A használt olajat kidobni a kommunális szemét közé is helyetelen, de az még rosszabb, ha valaki ezt a lefolyóba önti, pont emiatt a polgármester arra kéri a győrieket, használják a konténert.

Radnóti Ákos, környezetvédelemért is felelős alpolgármester szintén maga dobta be a használt olajat a gyűjtőbe. Az alpolgármester örül neki és támogatja is a kezdeményezést. “Egy ún. pilot program keretében helyeztünk ki több gyűjtőt, ha pedig beválik és mindenki rendeltetésszerűen használja, akkor a többi városrészt is gazdagítja majd minél több gyűjtő“.

Dr. Szálasy László, a Környezetvédelmi Bizottság elnöke kiemelte: hét hónapos munka eredménye a gyűjtők kihelyezése. ” Polgármester Úrral, Alpolgármester Úrral egyeztetve a megfelelő engedélyek beszerzése után egyelőre kísérleti jelleggel működnek ezek.” 

A képviselő hangsúlyozta: arra kéri a győrieket, hogy éljenek a lehetőséggel. Egy hónap múlva a városvezetők a tapasztalatokat összegezve döntenek majd arról, hogy pontosan még hol és hány használt olaj gyűjtő legyen a városban. 

Helyszínek:

Győr  Kodály Zoltán- Szigethy Attila  utca sarok  ( Tesco Verseny ABC )

Győr  Földes Gábo utca  – Tihanyi árpád utca sarok

Győr  József Attila utca – Auróra utca sarok

Győr  Szigethy Attila- Nádor utca sarok

Győr  Malom Liget

Győr  Répce utca ( Tesco parkoló )

Győr  Szent Imre utca – Lomnic utca sarok

Győr  Szigethy Attila utca – Nagy Imre utca sarok

Győrszentiván Váci Mihály utca – Molnár Vid utca sarok

Győrszentiván Spar áruház

Ezt tegyük a használt olajjal!

Kis odafigyeléssel rengeteget tehetünk környezetünk védelméért. Különösen igaz ez a használt sütőolaj összegyűjtésére.

A zsírban, olajban sütés az egyik legkedveltebb konyhatechnológiai eljárás, hiszen az így elkészített étel ízletes. Ám többszöri sütéskor a zsiradékban elváltozások jönnek létre, melyek nemcsak gasztronómiai értékvesztéssel járnak, hanem az egészségre is károsak, túlhevítéskor pedig olyan bomlástermékek képződnek benne, amelyek rákkeltő anyagokat tartalmaznak. Tehát nem szabad újra felhasználni. Nem adható állatoknak sem!

Magyarországon évente több tízezer tonna étolajat használnak fel. A felhasználás során keletkező használt sütőolaj sorsa azonban csak az üzemi konyháknál, éttermeknél megoldott, ahol szervezetten folyik a hulladék elszállítása és feldolgozása. A lakosság által használt olajnak csak egy része kerül a hulladékudvarokba vagy lerakóhelyekre, jelentős mennyiség még mindig a lefolyókba vagy a szemétbe kerül.

A sütőolaj a lefolyóba, WC-be öntve kihűl, reakcióba lép a szennyvíz más összetevőivel, és kemény, szappanszerű lerakódást okoz. A csatorna emiatt előbb leszűkül, majd eldugul. Egy biológiai folyamat következtében kénessav keletkezik, amely megtámadja és tönkreteszi a házi és a közcsatornacsöveket egyaránt. A csatornahálózatba jutva erősen növeli a szennyvíztisztítók terhelését, mert nagyságrendekkel több oxigén szükséges a lebontásához, mint az átlagos háztartási szennyvíznek, így rontja a tisztítási technológia hatásfokát.

A talajba kerülve gátolja annak légáteresztő képességét, és elpusztíthatja a talajflórát. Tavakba, folyókba jutva a természetes vizek felszínén úszva meggátolja az oxigén bejutását, csökkentve a vizek oldott oxigén tartalmát, elpusztítva a vízi élőlényeket. Már 1-2 liter használt étolaj is halpusztulást okozhat az állóvizeknél.

A kommunális hulladékba helyezve, nehezen lebomló anyagként jelenik meg a hulladéklerakókban.

Tehát: Ne dobjuk a kukába! Ne öntsük a lefolyóba vagy a WC-be! Ne öntsük ki a talajra!
Ne etessük vele a háziállatokat! Ne öntsük a komposztra!

De akkor mit tegyünk vele? A megoldás egyáltalán nem bonyolult. Gyűjtsük össze és vigyük el a kijelölt helyre, rakjuk az erre a célra felállított konténerbe. Ez azért is fontos, mert megfelelő eljárással 100 százalékosan újra hasznosítható, a veszélyes háztartási hulladékból hasznos anyagot, biodízelt készítenek.

Mire figyeljünk a gyűjtésnél?

Nem szükséges megszűrni, a morzsa nyugodtan belemehet. Más szennyező anyag, egyéb ételmaradék ne kerüljön a használt olajba/zsírba! A kihelyezett gyűjtőkonténerbe csak használt sütőolajat, zsírt, vajat öntsünk! Motorolajat és egyéb szintetikus olajakat tilos a gyűjtőkonténerbe dobni!

Csavaros PET palackba gyűjtsük! Ne zacskóstól dobjuk be, ne ragasszuk le a palack száját!

Semmiképpen ne tegyük üvegbe, hiszen ez a további feldolgozást nagymértékben megnehezíti.

Vigyázzunk a gyűjtőkonténer és környéke tisztaságára!

Szóljunk a szomszédnak, a családtagoknak, a barátoknak, hogy közös érdek a gyűjtés! A szomszéd által kiöntött olaj a mi földünket, vizünket károsítja, a szennyvizünk tisztítását nehezíti, költségét növeli.

Itt adhatjuk le:

Földes Gábor út – Tihanyi Árpád út sarka; Szt Imre u – Lomnici u sarka; Szigeti Attila u – Nagy István u sarka; Kodály Zoltán u – Szigety Attila u sarka; József Attila u – Auróra u sarka; Malom Liget; Galamb u – Babits Mihály u sarka; Szigeti Attila u Nádor utca sarka

Győrszentiván: Vonal u. (Spar üzlet mellett), Váci Mihály u. –Molnár Vid u. kereszteződés

Elektromos járművek: okos döntés a környezetért – 1. rész

Cikksorozatunkban Andreas Unterstallerrel, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) közlekedési és környezetvédelmi szakértőjével készült interjút dolgozzuk fel, több részletben.

Be tudna nekünk számolni az EEA nemrég publikált jelentésének legfőbb eredményeiről?

Az EEA nemrégiben publikálta az új TERM-jelentését (közlekedési és környezeti jelentési rendszer). A jelentés alapvető következtetése, hogy az éghajlat és a levegőminőség szempontjából az elektromos autók egyértelműen előnyt élveznek a benzines és dízelautókkal szemben. A közvéleményben elterjedt, az elektromos autók kedvező környezetvédelmi hatásaival kapcsolatos néhány kétellyel és bizonytalansággal szemben a tudomány álláspontja egyre világosabb. Ugyan még rendkívül magas a szénből előállított villamosenergia aránya, már a jelenlegi európai villamosenergia-mix is egyértelmű előnyökkel kecsegtet. Ezek az előnyök pedig csak fokozódnak majd, ahogy Európa egyre nagyobb mértékben fog megújuló energiaforrásokat használni a jövőben.

Továbbá ez az egyik első olyan jelentés, amely egy körforgásos gazdasági megközelítést alkalmaz az elektromos autók témakörében, nagy hangsúlyt fektetve az újrafelhasználásra, újragyártásra és az újrahasznosításra. Számos tudományos tanulmány készült már az elektromos autók életciklusának hatásairól. Az EEA-nál összegyűjtöttük ezt a tudásanyagot, és elérhetővé tettük egy szélesebb közönség számára. Fejlődnünk kell az elektromos autók és alkatrészeik újrafelhasználásában és újrahasznosításában annak érdekében, hogy minimalizáljuk a gyártásuk környezetre gyakorolt hatását. Az életciklus végső szakasza különösen fontos az elektromos autók esetében. Rendkívül sok olyan fém és egyéb más kritikus fontosságú nyersanyag található bennük, amelyek feldolgozása felettébb energiaigényes, gyártásuk során pedig néha mérgező anyagokat használnak. Ha sikerülne ezeket a már legyártott autókból kinyerni és újrafelhasználni, az hatalmas előnyökkel járna. Ha egész alkatrészeket, például akkumulátorokat tudnánk más eszközökben újrafelhasználni, az jelentősen lecsökkentené a teljes környezeti hatást.

Hogyan tehetnénk fenntarthatóbbá az elektromos autókat, és hogyan lehetne a használatukkal járó teljes környezeti és egészségügyi előnyöket megvalósítani?

A jelentésben rávilágítunk néhány fontos tanulságra. Először is arról kell gondoskodnunk, hogy az elektromos autók gyártásához és üzemeltetéséhez szükséges villamosenergiát megújuló energiaforrásokból állítsuk elő. A jelentés rámutat arra, hogy ez a környezeti és egészségügyi teljesítményüket leginkább befolyásoló tényező. Másodsorban minél strapabíróbb autókat kell gyártanunk. Létfontosságú, hogy annyi megtett kilométert sikerüljön kipréselni a legyártott elektromos autókból, amennyit csak lehet. Ha például 70 000 kilométer után leselejtezik őket, akkor a gyártásuk során szükséges energiatöbblet miatt az általános környezeti teljesítményük már nem mutat olyan jól a hagyományos autókéhoz képest, sőt, meg is haladja azt. 150 000 km vagy annál több megtétele után azonban az összehasonlítás eredménye már bőven az elektromos autók javára billen. Végül pedig az elektromos autók leselejtezésekor a lehető legtöbbet kell kihozni az alkatrészeikből.

Hogyan teljesít egy átlagos elektromos autó egy benzines vagy dízelüzemű gépjárműhöz képest? Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása szempontjából 100 %-ig tiszták ezek a járművek?

Fontos megjegyezni, hogy soha egyetlen autó sem lesz 100 %-ig tiszta. Ezen még az elektromos autók megjelenése sem változtat. A mi véleményünk az, hogy ha valóban szükséges kocsiba ülni, akkor a környezet szempontjából az elektromos autó a jobb választás. Tömegközlekedéssel, gyalog vagy kerékpárral munkába járni azonban mindig is jóval környezetbarátabb megoldás lesz. Az autó az mégiscsak autó; azzal, hogy az egyik fajtát lecseréljük egy másikra, még nem oldjuk meg a közlekedési problémákat, például a dugókat.

Az elektromos motorok egyszerűen hatékonyabbak, mint a belső égésű motorok, tehát az akkumulátorban tárolt energia nagyobb részét használja fel a rendszer az autó meghajtására. Különösen a városi használat során pazarolnak kevesebb energiát az elektromos járművek. Emellett a kipufogócsőből sem kerülnek olyan szennyező anyagok a levegőbe, mint például a nitrogén-oxidok vagy a finompor. A fékezés és a gumikopás következtében így is keletkezik finompor, de összességében kevesebb, mint a benzines vagy dízelautók esetében. Az elektromos autók emellett kevésbé zajosak is, különösen kisebb sebességnél halkabbak hagyományos társaiknál.

Egészség tekintetében a legfőbb előny a levegőminőség terén tapasztalható. Az elektromos autók működtetéséhez szükséges villamosenergia előállítása miatt így is számolni kell egy bizonyos fokú légszennyezéssel, azonban ez általában olyan erőművekhez köthető, amelyek jobb kibocsátáscsökkentéssel rendelkeznek, mint egy hagyományos autó, emellett pedig általában a sűrűn lakott területektől távol találhatók.

Látogassanak el az I. Győri KlimaEXPO-ra, ahol megismerkedhetnek az elektromos autózás előnyeivel!

Elektromos jármúvek témakörben kiállít a Porshe Győr, E-Car Salon, Autentik Motor-Car Kft. (a kiállítók listája folyamatosan bővül)

Cikkünk hamarosan folytatódik a 2. résszel. Cikkünk forrása az Európai Környezetvédelmi Ügynökség interjúja (https://www.eea.europa.eu/).